FONTOS Saját szomszédságából rúghatják ki az EU-t, ha nem képes fegyverként használni gazdasági erejét

körforgásos gazdaság

Áremelkedésre figyelmeztet a csomagolóanyag-gyártó: az új hulladéktörvény felborítja a piacot

2023. szeptember 19. 07:30 | Pásztor Roxána

Áremelkedésre figyelmeztet a csomagolóanyag-gyártó: az új hulladéktörvény felborítja a piacot

Nyár közepén, július 1-től elindult az új hulladékgazdálkodási rendszer, az úgynevezett kiterjesztett gyártói felelősség (EPR) rendszere. Az újdonságokról már korábban több cikkben is beszámoltunk, illetve arról is, hogy az egyes terméktípusoknál milyen díjváltozást jelent az újítás a gyártó cégekre nézve, akiknek pénzügyi felelőssége van a hulladékkezelésben: például korábban a papír és karton kilójáért 19 forintot kellett fizetni (környezetvédelmi termékdíjként), míg az EPR-ben ez 173 forintra emelkedett. Azóta eltelt két hónap, az eddigi tapasztalatokról, illetve arról, hogy ez a költségemelkedés miként jelenik meg a fogyasztói árakban, Dennis Belkovsky, a Dunapack Kft. Klaszter ügyvezető igazgatója számolt be.

Az emberiség jövőjét fenyegeti a klímaváltozás, de még mindig a fogyasztáson van a hangsúly

2023. szeptember 14. 15:58 | Portfolio

Az emberiség jövőjét fenyegeti a klímaváltozás, de még mindig a fogyasztáson van a hangsúly

Eddig a versenyelőny volt a legfontosabb a gazdasági szereplők számára, mostanra viszont a fenntarthatóság is kezd alapvetéssé válni. Mennyire hangolható össze a kettő? Lehetséges a klímaváltozásból adódó pénzügyi, működési, vagy akár fizikai kockázatok megfelelő kezelésével jövőbiztos vállalatokat formálni? Hogyan lehet a leghatásosabban bevonni a vállalatokat a fenntarthatósági lépések megvalósításába? És milyen lesz a zöld jövő? Többek között ezt vitatta meg a Sustainable World 2023 konferencia záró panelbeszélgetésén ifj. Chikán Attila, a BCSDH elnöke, az ALTEO Nyrt. vezérigazgatója és Pogátsa Zoltán, a Soproni Egyetem docense.

Magyarország is megszavazta a szigorúbb uniós akkumulátoripari rendeletet

2023. július 10. 20:01 | Portfolio

Magyarország is megszavazta a szigorúbb uniós akkumulátoripari rendeletet

Csaknem egyhangú támogató szavazattal, tehát Magyarország támogatásával, elfogadta ma az uniós tagállamokat tömörítő Tanács az elemekre, illetve akkumulátorokra és a hulladékelemekre, illetve -akkumulátorokra vonatkozó fenntarthatósági szabályokat szigorító új rendeletet. A rendelet az elemek, illetve akkumulátorok teljes életciklusát szabályozni fogja – a gyártástól az újrahasználatig és az újrafeldolgozásig –, valamint biztosítani fogja, hogy azok biztonságosak, fenntarthatók és versenyképesek legyenek.

El sem indult az új hulladékrendszer, már hevesen bírálják

2023. július 04. 14:19 | Portfolio

El sem indult az új hulladékrendszer, már hevesen bírálják

Az Európai Bizottság csomagolási hulladékról szóló rendeletjavaslatát az iparági érdekképviseletek erősen bírálják és finomhangolást sürgetnek. Azzal érvelnek, hogy a javasolt újrafelhasználhatósági célok megzavarhatják a meglévő újrahasznosítási rendszereket, és a műanyag csomagolások számának növekedéséhez vezethetnek. A Bizottság azonban fenntartja, hogy a javaslat célkitűzéseit fenn kell tartani, és a kivételeket korlátozni kell. Az átláthatóságot és a rendelet unión kívüli országok általi betartását alapvető fontosságúnak tartják.

Szennyvízből zöld hidrogén - Ilyen ötletekkel állnak elő a startupok a nemzetközi piacokon

2023. június 28. 15:09 | Portfolio

Szennyvízből zöld hidrogén - Ilyen ötletekkel állnak elő a startupok a nemzetközi piacokon

Idén tavasszal az EIT InnoEnergy együttműködésben a Vestbee-vel elindította a Hello CleanTech kezdeményezést azzal a céllal, hogy támogassák a zöldebb, fenntarthatóbb és szén-dioxid-mentesebb jövőt szorgalmazó induló vállalkozásokat. A legjobbak közé került európai startupok között vol olyan, ami mesterséges mikroorganizmusok kifejlesztésével foglalkozik, olyan is, ami fenntarthatóbb üzemanyagon dolgozik a légiközlekedés számára, de a szennyvíz zöld hidrogénné alakítására is volt vállalkozó.

Átalakul a hulladékgazdálkodási rendszer - Újabb részleteket közölt az államtitkár

2023. június 03. 08:31 | Portfolio

Átalakul a hulladékgazdálkodási rendszer - Újabb részleteket közölt az államtitkár

Ahogy korábban írtuk, júliustól átalakul a hulladékgazdálkodási rendszer, melynek kapcsán a Magyar Közlönyben megjelent a környezetszennyező termékek gyártói által fizetendő díjat megállapító rendelet. Ennek értelmében a szennyező többet fog fizetni a hulladéka elszállításáért, kezeléséért, megsemmisítéséért és újrafelhasználásáért - mondta el Raisz Anikó környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkár.

A kormány változtat a hulladékszabályokon, a koncessziót is pontosítják

2023. május 18. 12:25 | Pásztor Roxána, Szabó Dániel

A kormány változtat a hulladékszabályokon, a koncessziót is pontosítják

Benyújtotta a parlament elé a körforgásos gazdaságról szóló, főként a hulladékgazdálkodási szabályokra vonatkozó javaslatát a kormány. Az új szabályozás átírja a koncesszorra vonatkozó szabályokat, valamint a módosítások a hulladékgazdálkodás, a környezetvédelem, a helyi önkormányzatok adósságrendezése, a fogyasztóvédelem, a távhőszolgáltatás, a környezetvédelmi termékdíj és az adóigazgatási területeket érintik. Emellett tisztázza a kiterjesztett gyártói felelősség kérdéseit is.

A Kárpátok gyűrűjében parázslik el a magyar életmód és vele a gazdasági növekedés

2023. május 07. 10:00 | Szabó Dániel

A Kárpátok gyűrűjében parázslik el a magyar életmód és vele a gazdasági növekedés

Az anyagszükséglet folyamatos növekedése miatt Magyarország annak a kockázatnak van kitéve, hogy fontos környezetvédelmi célok elmaradnak, és elszalasztja a gazdaság versenyképességének és ellenálló képességének erősítésére szolgáló lehetőségeket - szól az Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) legfontosabb megállapítása a körforgásos gazdaság hazai helyzetéről. A szervezet jelentése alapján irányváltásra van szükség itthon, vagy a lokális felmelegedés miatt egy ökológiai válság alakulhat ki Magyarországon. A jelentés megállapításai intőjelek, mert arra utalnak, hogy a növekedés is visszaeshet az akkumulátoripari álmokat kergetve.

Az építőipart, az akkumulátorgyártást és a hulladékgazdálkodást is átalakítja az új rendszer

2023. április 27. 18:40 | Portfolio

Az építőipart, az akkumulátorgyártást és a hulladékgazdálkodást is átalakítja az új rendszer

Észszerűbb jogszabályokra, valamint megfelelő pénzügyi ösztönzőkre is szükség van ahhoz, hogy körforgásba tereljük az olyan iparágakat, mint az építőipar, az akkumulátor-gyártás, a közlekedés, vagy az energiaipar. A Sustainable Tech Konferencia egyik délutáni beszélgetése során különböző iparágak képviselték magukat és mutatták be, hogy náluk mit jelent az anyagok körforgásban tartása. Mi lesz az elhasznált akkumulátorokkal? Hogyan lehetne kevesebb betont és téglát használni az építkezéseken? Lehet-e hulladékból nemcsak energiát, de akár műtrágya-helyettesítő szert is létrehozni? A körforgásosság jegyében az előadások között egy jó gyakorlatot is láthattunk a vegyes hulladék feldolgozására, valamint azt is megismerhette a közönség, hogy a tudományos szféra hogyan gondolkozik erről a kérdésről.

Aki a járműiparban érintett, ott lesz a Hungexpón május 17-én!

2023. április 24. 14:00 | Portfolio

Aki a járműiparban érintett, ott lesz a Hungexpón május 17-én!

A Portfolio és a MAGE 2015 óta szervez sikeresen közös rendezvényeket – az idei Járműipar 2023 konferencia újra az IPAR NAPJAI 10. Nemzetközi ipari szakkiállítás és az AUTOMOTIVE HUNGARY Nemzetközi járműipari beszállítói szakkiállítás hivatalos programjában lesz a Hungexpon, május 17-én. Lesz miről beszélni az iparág szereplőinek.

Megnyitotta Brüsszel a pénzcsapot - Ezzel a magyar városok is nagyot kaszálhatnak

2023. március 29. 13:00 | Kerekes Miklós

Megnyitotta Brüsszel a pénzcsapot - Ezzel a magyar városok is nagyot kaszálhatnak

A városok fejlesztésének kérdése régóta fontos téma az Európai Unióban, az elmúlt években azonban egyre hangsúlyosabbá kezdett válni az az elképzelés, hogy az EU által biztosított városfejlesztési forrásokról ne a nemzeti kormányok döntsenek, hanem az illetékes városvezetés. Az Európai Unió az elmúlt években egyre több ilyen kezdeményezést indított, és ezen az úton idén egy fontos lépés volt az évek után ismét megtartott Városok Fóruma, ahol ezúttal egy teljesen új kezdeményezést jelentettek be. Az új projekt a magyar városoknak is elérhető lesz, így érdemes áttekinteni a részleteit és a gondolatokat, amik mögötte vannak.

Bejelentette a kormány a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer részletes szabályait

2023. március 14. 22:52 | Portfolio

Bejelentette a kormány a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer részletes szabályait

Azzal együtt, hogy megjelent kedd este a Magyar Közlönyben a 80/2023. (III. 14.) számú kormányrendelet a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer működésének részletes szabályairól, kiadott egy összefoglaló közleményt az Energiaügyi Minisztérium. Ebben azt hangsúlyozzák, hogy az egyébként is júliustól induló új hulladékgazdálkodási rendszerrel együtt szintén júliustól indul az új kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer, amelyben a termékek gyártói viselik a pénzügyi felelősséget a hulladékkezelésért a termék teljes életciklusa során. Az új rendszer a csomagolásokat, egyes egyszer használatos műanyagtermékeket, elektromos és elektronikus berendezéseket, elemeket és akkumulátorokat, gépjárműveket, gumiabroncsokat, irodai és reklámhordozó papírokat, sütőolajat és -zsírt, bizonyos textiltermékeket, valamint fabútorokat érinti.

A mezőgazdaság kibocsátásának is jót tesz, ha kevesebbet fogyasztunk

2023. március 03. 11:48 | Portfolio

A mezőgazdaság kibocsátásának is jót tesz, ha kevesebbet fogyasztunk

A mezőgazdaság azon kevés ágazat egyike, aminek az üvegházhatásúgáz-kibocsátását elsősorban nem technológiai fejlesztések, hanem az elfogyasztott vagy kidobásra kerülő élelmiszer mennyisége és minősége fogja meghatározni a jövőben. A Green Policy Center összefoglalta, hogy milyen károsanyag-kibocsátás mellett működnek jelenleg a mezőgazdasági és hulladék ágazatok, valamint, hogy mliyen csökkentési lehetőségek adottak ezeken a területeken.

Használt anyagokból is lehet csúcsmodern épületet építeni

2023. január 30. 13:27 | Portfolio

Használt anyagokból is lehet csúcsmodern épületet építeni

Az első körforgásos alapon épülő cseh irodaház a Skanska fejlesztése alatt valósul meg, a 20 ezer négyzetméteres prágai iroda- és üzlethelyiségeket is magába foglaló ingatlan lebontott épületekből származó anyagokból fog megvalósulni - áll a Property Forum cikkében. A használt anyagokból épülő irodaház a legmagasabb szintű LEED és WELL épületminősítéseket célozza meg.

Magyar rabok gyártják a környezetbarát burkolatokat

2023. január 11. 12:39 | MTI, Reuters

Magyar rabok gyártják a környezetbarát burkolatokat

A körforgásos gazdaságba illeszkedő, környezetbarát burkolatokat gyártó üzemet alakítottak ki a Szegedi Fegyház és Börtönben - közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szerdán Szegeden.

Így lesz fűtés a pécsi kidobott karácsonyfákból

2023. január 11. 10:24 | Portfolio

Így lesz fűtés a pécsi kidobott karácsonyfákból

Az elmúlt évek jól bevált gyakorlatát folytatva, a körforgásos szemlélet jegyében biomasszaként hasznosítják újra az utcára dobott, feleslegessé vált karácsonyfákat Pécsen, a Pannon Hőerőmű Zrt. közbenjárásával - szerepel a Veolia csoport közleményében.

Nem kellenek a szűz alapanyagok: a meglévő épületeket is felhasználhatja az építőipar

2023. január 05. 09:25 | Portfolio

Nem kellenek a szűz alapanyagok: a meglévő épületeket is felhasználhatja az építőipar

Az épületállomány a jövőben egyre inkább a különböző építőanyagok nyersanyagforrása lesz - véli az Euroconstruct finn kutatója, Markku Riihimäki. Egy épület tulajdonságai alapján lehetséges ugyanis az épületállományban lévő anyagmennyiség modellezése és kiszámítása, ennek ismeretében pedig kitűzhetünk olyan célokat, mint a bontási hulladék magas hasznosítási aránya, a környezetvédelem vagy akár a körforgásos gazdaság is.

Bővül az agglomerációs hulladéklerakó - Nagyobb terület, több szemétből kinyert energia

2022. december 21. 14:15 | MTI

Bővül az agglomerációs hulladéklerakó - Nagyobb terület, több szemétből kinyert energia

Komplex hulladékgazdálkodási központtá bővíti a Pusztazámori Regionális Hulladékkezelő Központot a Budapesti Közművek Nonprofit (BKM) Zrt., a fejlesztés a szomszédos, mintegy háromhektáros terület megvásárlásával vette kezdetét. Az átalakítás következtében a pusztazámori telephely alkalmas lesz a vegyesen gyűjtött hulladékok ártalmatlanítását megelőző kezelésre és válogatásra, így energetikailag hasznosítható anyag előállítására.

Katasztrófa felé sodródunk: a gazdasági működés 50%-a ezen múlik, mégis sokan legyintenek rá

2022. november 24. 14:31 | Portfolio

Katasztrófa felé sodródunk: a gazdasági működés 50%-a ezen múlik, mégis sokan legyintenek rá

A körforgásos gazdaság gyakorlati megvalósításáról, a biodiverzitás csökkenésének visszaszorításáról és a zöld pénzügyi vonatkozásokról is szó volt a BCSDH, a Holland Királyság Nagykövetsége és az ING Bank N. V. Magyarországi Fióktelepe által szervezett Körforgásos Gazdaság találkozón. Azok számára, akik még csak most barátkoznak a körforgásos gazdasággal, vagy a biodiverzitással, az egyik legfontosabb üzenet, hogy ezek jóval többről szólnak mint az újrahasznosítás, vagy az erdőben élő állatok jóléte. Komoly gazdasági érdek húzódik amögött, hogy mindkét területtel rendszerszinten foglalkozzanak az országok, vállalatok és a magánszféra. A biodiverzitáson például a gazdaságunk működésének 50%-a múlik.

Részletes keresés